Az átlaghoz képest hosszabb, 2 éves garanciát vállalunk minden telepített épületre magánszemélyek esetében, amely cégek által leadott rendelések esetén 1 évre szól. A garancia a hegesztésekre, szegecselésekre, kapumotor elemeire, mozgó alkatrészekre, a falak borítására, a vázszerkezet anyagminőségére és az adott épület esetében felhasznált további alkatrészekre, termékekre vonatkozik.
KISEBB SÉRÜLÉSEK
A lemezborításon előforduló, a szállításból eredő kisebb karcokra és a lemez tartósságát nem befolyásoló kisebb sérülésekre nem vehető igénybe a garancia. Ezek ugyanis a tömeggyártás és gyűjtőszállítás velejárói. A termékek ilyen módú előállításával és szállításával tudjuk biztosítani ügyfeleink számára a lehető legjobb ár-érték arányt. Ebből kifolyólag sajnos nincs lehetőség arra, hogy a megrendelt épület minden esetben teljesen sérülésmentesen kerüljön telepítésre. Természetesen ha jelentősebb sérüléssel érkezik az épület, azt garanciálisan javítjuk, vagy cseréljük a sérült elemet/elemeket.
VÁZSZERKEZET
A váz horganyzása, felülete vagy festése a szállítás és átpakolás során némileg sérülhet, erre nem vonatkozik a garancia. Amennyiben nem horganyzott, hanem festett vázszerkezettel került megrendelésre az épület, telepítés után rövid időn belül javasolt a vázszerkezet további fedőfestékkel való lekezelése, ezzel megelőzve a korrodálódás korai kialakulását, így az acél tovább megőrzi minőségét.
VÉDŐFÓLIA
A garázs telepítése után el kell távolítanod az épületen található védőfóliát. Amennyiben a védőfólia az épületen marad, az időjárási körülmények függvényében károsíthatja a garázs festékrétegét és idővel egyre nehezebbé válik az eltávolítása is. Arra kérünk, hogy nagyon meleg időben történő telepítést követően azonnal távolítsd el a fóliát, mert ha sokáig rajta marad a lemezborításon, olyan erősen ráragad, hogy csak kis darabokban tudod majd eltávolítani. Téli időszakban, hidegben történő telepítés esetén viszont a ragasztó megdermed és rajta marad a lemez felületén, ezért a téli hónapokban sokkal nehezebb megfelelően leszedni a fóliát. Ilyen esetekben inkább várd meg, míg a hőmérséklet eléri legalább az 5 Celsius fokot.
FÉMFORGÁCSOK
Az épületek gyártása során, a trapézlemez vágásának folyamata és a szegecselés fémforgácsok keletkezésével jár, melyeket a gyárban a legnagyobb igyekezet ellenére sem lehet maradéktalanul eltávolítani. Ezek a fémforgácsok sokszor alig látható módon a trapézlemezeken ragadnak, amelyek később, a csapadékkal való érintkezés által rozsdafoltokat eredményezhetnek a lemezborítás felszínén. Legtöbb esetben ezeket egy melegvizes törlőkendő segítségével el lehet távolítani. Mivel csak a telepítés után, a fémforgácsok korrodálódásának kezdetével vehető észre, hogy az említett forgácsok a lemezen maradtak, így a te feladatod a rozsdafoltok letörlése, eltávolítása. Kérünk, tedd ezt meg minél hamarabb, hogy még véletlenül se sérüljön a lemezborítás.
ALAP ELŐKÉSZÍTÉSE
A megfelelően elkészített alap feltétele a gördülékeny telepítésnek. Ennek kapcsán a weboldalunkon a Tudnivalók/Cikkek között találsz további információkat.
Amennyiben a rendelkezésre álló alap nem vízszintes, úgy a szerelők kénytelenek alátámasztani a szükséges pontokon az épületet, hogy az összeszerelés sikeresen megtörténhessen és az épületet ne csak összeszerelve, de használható állapotban is tudják hagyni a helyszínen a szerelés után. Nem megfelelő alap esetében a nyílászárók megfelelő beállítása és működése csak ilyen módon, alátámasztásokkal, vízszintbe hozással oldható meg. Ebben az esetben tehát magasságkorrekcióra van szükség. Amennyiben erre sor kerül a telepítés során, fontos ezután részedről az alap mihamarabbi rendbetétele. Az ilyen jellegű munkálatok során fokozottan ügyelned kell arra, hogy az épület beállított magasságát megtartsd, az el ne mozduljon, így biztosítva a nyílászárók megfelelő működését. A megfelelő alapzat hiányában az épület rendes használatára, működésére nem áll módunkban garanciát vállalni, ilyen esetben a teljes felelősségvállalás a tied.
ÉPÜLET RÖGZÍTÉSE
A garanciát a rögzítésre csak abban az esetben tudjuk vállalni, ha azt a szerelőink végzik el. Ha a rögzítést te végzed el, akkor a garanciát kizárólag a garázs szerkezetére tudod majd érvényesíteni. A nem megfelelő rögzítésből adódó reklamációkat érthetően, sajnos nem áll módunkban elfogadni és az abból származó későbbi sérülésekért felelősséget nem tudunk vállalni. Ilyen esetben a garanciális javítás nem kérelmezhető, csak kiszállási díj fejében. Amennyiben a rögzítés általunk, de nem megfelelően előkészített alapra történik, a saját kérésedre és felelősségedre, abban az esetben annak ellenére, hogy mi végeztük az épület rögzítését, a nem megfelelő alap miatt nem áll módunkban rá garanciát vállalni.
SZÉLSŐSÉGES IDŐJÁRÁS
Szélsőséges időjárási viszonyok, elemi kár, természeti csapások: 10 cm-t meghaladó hóesés, Beaufort-skála szerint erős, viharos, vagy ennél erősebb szél, jégeső – ezek mind olyan tényezők, melyek esetén nem tudunk garanciát vállalni az épületre. A 10cm-t meghaladó hóesés esetében nem azt jelenti, hogy az épület össze fog ettől dőlni, de mivel egy könnyűszerkezetes épületről van szó, tartósan 10cm-nél magasabb hóréteg súlyának, terhének te tedd ki az épület.
KISZÁLLÁSI IDŐ
Ahogy a kiszállításaink esetében, úgy a garanciális javítások esetében is átlagosan 1-6 hét, amíg kollégáink kiszállnak hozzád a helyszínre. A más gyártók/szakemberek által végzett módosítások/javítások költségeit nem térítjük meg, csak abban az esetben, hogyha a gyártó erre előzetesen engedélyt adott számunkra és erről tájékoztattunk téged.
1. OSZTÁLYÚ TERMÉKEK
A gyártópartnereink esetenként árcsökkentett termékeket is forgalomba hozhatnak. Ezek az épületek egy akciós időszak keretein belül, vagy a készlet erejéig kerülnek értékesítésre. Az árcsökkentés oka lehet általános, szezonális akció (nyári akció, téli akció, legnépszerűbb termék, stb.) vagy lehet egyedi akció (készletkisöprés, sérült termék vagy bemutató termék stb.). Az általános, szezonális akciók során minden esetben I. osztályú épületek rendelhetőek meg. Az egyedi akciók során pedig II. osztályú épületek kerülnek értékesítésre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a II. osztályú termékeknél előfordulhatnak minőségi eltérések (hiányosságok a felületkezelésben, esetleg a szokásosnál nagyobb karcok, horpadások vannak a konstrukciók egyes elemein, a lemezeken, stb.). Funkciójukat tekintve azonban az I. osztályú épületekhez hasonlóan, megfelelően ellátják feladatukat. A leírtakból következik, hogy a II. osztályú épületek esetében értékcsökkentett termékekről beszélünk, tehát a gyártó a szokásostól eltérő garanciális feltételeket határozhat meg az I. osztályú épületekre vonatkozó, általánosan közétett garanciális feltételekhez képest. A megváltozott feltételeket megrendelés előtt e-mailes és telefonos kommunikációnk során is részletezzük Ügyfeleinknek, valamint a változásra az akciós időszakra irányuló hirdetéseinkben és bejegyzéseinkben is felhívjuk rá az Érdeklődők figyelmét.