et-loader

Roland és a prémium mobilgarázs története

(Fotó: Szabó Ági)

2015-ben léptem be a mobilgarázsok magyar piacára. Akkor az egyszerűbb, költséghatékony kivitelekkel kezdtem el foglalkozni, mivel azzal lehetett a legkönnyebben a piacra lépni. A nagyon alacsony ár mindig nagyon vonzó volt a tömeg számára. Akkor már elindult a mobilgarázs láz, viszont a piac még csak olcsó, alacsony minőségű garázsalternatívaként tekintett a mobilgarázsokra, főleg a Lengyelországból érkezőkre. Abban az időben egy lengyel gyártó egyszemélyes képviselőjeként értékesítettem mobilgarázsokat és egyéb könnyűszerkezetes épületeket a haza piacon. Két év alatt viszont kiderült, hogy sajnos a cég politikája és iránya annyira eltér az én elképzeléseimtől, hogy nem tudtam tovább vállalni a cég képviseletét. 

2017-ben megalapítottam a MobilGarázsBolt.hu saját márkát, majd megkerestem a minőségben és hozzáállásban is minden téren megfelelő gyártópartnereket, akikkel jó szívvel tudtam tovább folytatni a magyar ügyfelek igényeinek kiszolgálását. A két év alatt sok termékhiányosságra derült fény, amiket az új partnerekkel igyekeztem kiküszöbölni, így közösen fejlesztettük és mai napig fejlesztjük a terméket és a megoldásokat.

 

Első saját márkás weboldalunk

Ahogy idővel tapasztaltam, hogy az ügyfelek a magasabb minőséget is hajlandóak lennének megfizetni, 2019-ben bevezettem a magyar piacon elsőként a PRÉMIUM mobilgarázs megnevezést, ami egy jóval magasabb minőségi kivitelt jelentett az addig a piacon kapható legtöbb hasonló cég termékeihez képest. Ehhez felkerestem és bevontam további, magas minőségű anyagokkal és igényességgel dolgozó lengyel gyártópartnereket. 

Miért éppen Lengyelország? Mivel éltem kint Varsóban huzamosabb ideig, így nem okozott gondot a nyelvtudás, illetve nagyon megszerettem a lengyel embereket és hozzájuk húzott a szívem. Noha vállalkozásommal időközben tettem egy kísérletet a magyar gyártás megszervezésére is, de viszonylag hamar kiderült, hogy ez sajnos nem annyira tudja felvenni a versenyt a hosszú évek alatt kiépült lengyel gyártói hagyományokkal. Mára már több stabil és megbízható szerződött partner garantálja, hogy a hazai vevők is a legmagasabb minőséget kapják, ha könnyűszerkezetes épületet szeretnének telepíttetni a MobilGarázsBolt.hu-val.

„Ezeket az időtálló épületmegoldásokat azért szeretik az emberek, mert könnyű és gyors a telepítésük, egyedi méretezést és kialakításokat biztosítanak. Jó az időjárásállóságuk, modern, esztétikus a dizájnjuk. Az alapos utánajárás, az anyagok minőségének ellenőrzése és a gyártó átláthatóságának vizsgálata elengedhetetlenek ahhoz, hogy hosszú távon elégedettek legyünk választásunkkal. Egy mobilgarázs nem csak tárolási megoldás, hanem egy hosszú távú befektetés is, amely évekig díszíti majd udvarunkat.” – teszi hozzá Karosi Roland.

 

Visszatérve az általunk bevezett prémium megnevezésre, ez olyannyira sikeres lett, hogy azóta idehaza szinte minden konkurens cég átvette ezt az elnevezést 🙂 a többi cég prémiumnak nevezett és hirdetett termékeivel viszont az a probléma, hogy a legtöbb termék ilyen névvel nem tartalmazza azt a minőségű alapanyagot és a ráfordított kivitelezési időt, ami miatt mi ezt a címkét akasztottuk 2019-ben erre a kivitelre. Mivel így árban már nem tudtuk felvenni a legtöbb konkurens úgynevezett “prémium” mobilgarázzsal a továbbiakban a versenyt, ezért elengedtük az általunk bevezetett prémium címkét, persze nem teljesen. Meghagytuk azt a leginkább keresett kivitel számára, ami sztenderd minőségű anyagokból készül, de erősített változatban, modern, esztétikus jegyekkel. Az eredeti prémium kivitel pedig 2023-ban megkapta a tartalmához illő új nevet, a DELUX kivitelt. Ez az igazi 5*-os épület magas minőségű anyagokból, a legtartósabb és legigényesebb részletkidolgozással, amelyet szigetelt változatban is el tudunk készíteni.”

A 2024. július 1-jén indult vadonatúj weboldalunk

…ahol egy modern 3D tervezőt is létrehoztunk számotokra 🙂

Most itt tartunk… őszinte, nyílt kommunikációt folytatunk az ügyfeleinkkel, alaposak és igényesek vagyunk, és bátran ki merem jelenteni, hogy a hazai piacon kiemelkedő ügyfélszolgálattal és ügyfélkommunikációval rendelkezünk. Rengeteg telepítés van már mögöttünk és sok-sok száz valós vásárlói értékeléssel rendelkezünk. Folyamatosan fejlesztjük a cégünket, a kiszolgálást, az ügyfélélményt, a termékeket, bővítjük a palettát. Egy dolog viszont sosem változik, mégpedig a szlogenünk:

Tárolás? Megoldjuk! 😉

Vásárlói elégedettség

4.9
531
4.9
263

Rólunk mondták